Műfaj: one-shot, angst, élet, tragédia
Egy kis érdekesség: Én alapjában véve Jongkey-t shippelem, de ha ficiről van szó, bármilyen páros jöhet. Egyszerűen elvonatkoztatok tőlük vagy a saját érzéseimtől.
Figyelmeztetés: fiú x fiú szerelmet tartalmaz! Ennyi. Kritikát, véleményt elfogadok! Jó szórakozást hozzá!
Magam
sem tudom már, miért pont beléd lettem szerelmes. Talán csak egy apró kis
butaság miatt, vagy, mert mindig mellettem voltál. Az egész világodat szerettem
volna jelenteni neked, te mégsem vettél észre. Talán épp ezért választottam a
könnyebbik utat. Elmenekültem, hogy soha többet ne kelljen látnom azt a széles
mosolyt, amit másnak mutattál és nem nekem. Elfelejtettelek, hogy ne törjem még
apróbb darabokra szívem minden egyes megrongálódott darabkáját, mikor rád
gondolok. Ennyi volt. Csak a bolond képesek beléd szeretni, pont, mint én. De
ennek már vége, mert soha többé nem fogjuk látni egymást.
- Taemin, figyelsz te rám
egyáltalán? – fordult Jonghyun a fiatalabbik felé. A fiú viszont ledermedve,
üveges tekintettel nézett vissza rá. Nem tudta felfogni, amit barátja épp az
előbb ejtett ki a száján. Vagy inkább nem akarta felfogni.
- Azt ne mondd, hogy ezen ennyire
meglepődtél! Hisz eddig is tudtad, hogy a saját nememhez is vonzódom. Te vagy a
legjobb barátom, ember! Csak egy kis támogatást kérek, semmi többet! – kortyolt
egy utolsót italából, majd felkelt a padról, ahol eddig olyan békésen
üldögéltek. Taemin is követte példáját, de még most sem tudott megszólalni. Tényleg
régóta tudta, hogy barátja mindkét nemhez ugyanúgy vonzódik, de azt nem
sejtette volna, hogy tényleg összejön majd egy másik sráccal. Ez túl abszurd
volt számára.
- És, mikor ismerkedtél meg vele? –
csúszott ki száján a kérdés, amit igazándiból nem is szeretett volna feltenni.
- Két hete, tudod, mikor a
színházban voltam válogatáson. Ő is pont ugyanarra a szerepre jelentkezett, én
meg kaptam az alkalmon és leszólítottam. – hatalmas vigyor jelent meg Jonghyun
képén, miközben újra felidéződött benne a jelenet. Mi tagadás, tényleg úgy
nézett ki a fiú, mint aki szerelmes. Ez viszont barátjának nagyon nem tetszett.
Úgy érezte, lelke másik részét épp most sikerült megölnie ezzel az
arckifejezéssel.
- Értem, hát akkor gratu -
megcsuklott hangja, de mély levegőt véve újra kezdte mondatát. – Gratulálok! Akkor
én most megyek, ha nem gond. Viszlát, Jonghyun!
Intett egyet neki, majd elindult, de
szeme sarkából még mindig látta az idiótán vigyorgó fiút, ahogy a levegőben
hadonászik. Ő még nem tudhatta azt, ami Taemin szívét nyomta. Mintha ezzel a „tőrdöféssel”
elindítottak volna benne valamit, a fájdalom úgy járta be egész testét. Nem
látott mást maga előtt, csak elmosódott foltokat, nem hallott semmit, csak
saját belsőjének panaszos dallamát. Felőrölte. Megölte őt. És az a búcsú nem
csak mostanra szólt, hanem örökre.
Mély levegőt vett Jonghyun, miközben
haját megborzolta a hűvös őszi szellő. Nem akart itt lenni, túl sok minden
kavargott a fejében.
- Mégis hogy történhetett meg
mindez? – suttogta maga elé, miközben szemeiből könnycseppek gördültek ki,
ezzel eláztatva arcát. A virág, mely már régóta ott hevert kezében, végül
kizuhant szorításából, hogy a földön landoljon. Nem nyúlt érte, jó helye volt
annak ott. Mozdulni is alig bírt, egész testében remegett. Tényleg ott szerette
volna hagyni azt a helyet, de nem tudta. Minden egyes másodperc, amit ott
töltött, egy újabb fájdalmas és régi emléket idézett elő. Talán megmenthette
volna, ha időben észrevesz mindent. Talán megakadályozhatta volna, hogy ez
történjen, ha ő is őszinte lett volna a fiúhoz.
- Sajnálom, Taemin! – nagy erőt vett
magán, majd könnyeit törölgetve a sírkőhöz sétált, hogy búcsút vegyen legjobb
barátjától, örökre.
Magam sem tudom már, miért lettem szerelmes
beléd. Talán mert néha olyan kis butus voltál, vagy, mert mindig mellettem voltál.
Az egész világomat jelentetted nekem, te mégsem vettél észre. Legalábbis ezt
hittem. És most itt hagytál egyedül, ebben a sötét és zord világban. Pedig
igazából te voltál az egyetlen, aki képes volt egy kis színt és melegséget
csempészni a napjaimba. Csak a bolondok képesek elengedni téged, pont, mint én.
De ennek már vége, mert soha többé nem láthatjuk egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése